2014. január 18., szombat

Reuse or recycle

Mostanság már Magyarországon is nagyon haladó szellemben szemetelünk, amióta szelektíven tesszük, megnyugodhat a hétköznapi lelkiismeretünk. Vannak azonban szezonális szemetek, amik kitüntetett figyelmet igényelnek. Január elején a házakból az utcára vonulnak a fenyőfák, nagyjából 1/lakás mennyiségben. A helyzet megoldására a város atyjai a legősibb módszert választották:
Felhívnám a figyelmet a méretezésre, a gallyaknak tűnő vonalak valójában fenyőfa törzsek. Aki ügyes, a talpakat is észreveheti fotón. Illetve érdemes megfigyelni a telefonom kamerájának kreatív színkezelését.

Sajnos az első pár percet lekéstük, cserébe körítésnek ingyen forraltbor és keksz volt a műsorhoz. Leendő polgármesterjelölteknek ajánlom az ötletet, Budapesten ezt lenne hova skálázni :)

2014. január 11., szombat

Időgép

Ismét belga földön. Azóta persze nem sok minden változott, bár kicsit kevesebb karácsonyi égő van kiaggatva. Az egyetemen viszont még nem nyugodtak bele az ünnepek elmúltába, ezért az egyik srác a szülinapja alkalmából hozott egy jó adag sört és sajtot ebédre. Másnap meg "teambuilding" volt. Utána meg tortákat hozott az egyik lány, azt hiszem ott is volt valami szülinapos alibi.

Más téren: Véletlenszerű időpontokban fejlődik egy aprót a lakosztályom. A mai nap az alábbi objektum jelent meg benne, az biztos, hogy szokatlan, egy hónap múlva majd eldöntöm, hogy tetszik-e.