2010. május 27., csütörtök

@?

Az a nagy helyzet, hogy szegeny blog elerte eletenek veget. Mostanaban utazgatok, es altalaban elegge lekot, hogy kitalaljam, hol leszek holnap (vagy hogy hol vagyok most:)). Ugyhogy blogolashoz nem nagyon jutok hozza. De sebaj, a tovabbi elmenyek es kepek mar nemsokara ugyis szemelyesen kerulnek nyilvanossagra!

2010. május 18., kedd

Hal a vizben

Csak kicsit nagyobb, mint a balatoni keszeg. Es igazabol nem is hal, mert balna.
Szoval az tortent, hogy Fulbrightos szervezesben felultunk egy hajora. Amikor biciklivel 30-cal megy az ember, a menetszel huvos tud lenni, itt 50-nel mentunk es megcsak nem is mozogtunk, ugyhogy amikor kint voltunk, szejjelfagytunk. Viszont innen lattuk, amit kellett, a balnakat. Erdekes volt ezeket az allatokat nezni, amiknek a meretet nehez erezni, de amikor a delfinek kis muslicaknak tunnek mellettuk, az jelent valamit.


Amugy cegnek, aki csinalja, van egy katalogusa a helyi balnakrol, kb olyan lehet, mint a rendorsegen a bunozokrol, mindegyiknek ott van a kicsit kulonbozo farka, es ez alapjan elvileg szemelyesen meg tudjak ismerni oket.

2010. május 3., hétfő

Vegyes

Lehetett volna mas cime eredetileg, de addigra annyi minden kerult bele, hogy maradt ez.
Jelentem, hogy tudok digitalisan fozni. Ez olyan mint a digitalis fotozas, hogy fozok 100 kajat, es ha abbol 2-3 jo, akkor rendben vagyunk.
Ezenkivul lassan megtanulom a mikrot hasznalni. Hagyomanyos modszerek eseteben az ember jol felforrositja a levest, kitolti a tanyerba, amirol remeli, hogy nem huti ki nagyon. Mikronal 2 perc melegites utan rajovok, hogy a tanyert nem nagyon tudom megfogni, annyira forro, de persze a leves jo ha kezmeleg, ugyhogy jon meg 5 perc varakozas, hogy a tanyer atmelegitse a levest.
Illetve azon is elgondolkoztam, hogy a mikronal (aminek a terfogatat kob-labban merik) a teljesitmeny miert Watt-ban van megadva. Miert nem negyzetlab-font-per-kob-masodperc? Vagy loero?
Ja es olyan meleg van, hogy a szekrenyben mar picit megpuhult az M&M.
Sot a lakotarsam az ablakara (ami egy ferde, tetoteri ablak) raszerelt egy ventillatort (deszkaval, csavarral, muanyag poharakkal, ragasztoszalaggal).

2010. május 2., vasárnap

Demokracia

Az itt is van, persze.
Most volt az itteni tanccsoportnak kozgyulese, ilyen szavazos, amilyennek lennie kell. Minden szepen meg van komponalva, hogy a "nep szava" legyen.
Legjobban a kovetkezo struktura tetszett: aki vezeti az ulest, mondja, hogy "valaki felvethetne, hogy QJKLRCMH", erre valaki hogy "felvetem, hogy QJKLRCMH", es egy masik, hogy "en is". Na es ezzel fel lett vetve. Utana persze megkerdezik az egybegyulteket, hogy egyetertenek-e, stb.
Es mellesleg jelentem, hogy megjott a tavasz (nyar?), most kint 30 fok van (Celsius), a tetoteri szobamban kicsit tobb azt hiszem.

2010. április 19., hétfő

Apr. 17.

Ugy volt, hogy kimegyunk a hetvegere az erdobe, elvezni a friss tavaszt, turazni egyet es ilyesmi. Ez a tavasz vegul igy festett:


Persze en csak az osregi halozsakomat hoztam ki magammal, szoval az ejszakak eleg huvosek voltak. Napkozben egy turat is tettunk, egy meretes es szep hegyre, persze mindenkinek mindene elazott. Itt nem csak ho volt, hanem patak is, amit izombol kereszteztunk joparszor ahelyett, hogy felneztunk volna es eszrevettuk volna a masik iranyba mutato nyilat. A patakon feljebb vizeses is volt.


A csucson valahogy nem volt lelkesedesem a fenykepezogepet elovenni, ugyhogy azt tessek elkepzelni.

Mindenesetre megkuzdottunk es tuleltuk, szamomra utolag kiderult, hogy az egyik srac most aludt kinn satorban eleteben eloszor...hat elegge melyviz volt ez neki.

2010. április 13., kedd

CPW

Na ez meg a felhajtas, ami hetvegen volt. Ehhez ismerni kell az itteni felveteli rendszert, ugyhogy hosszu bevezeto kovetkezik
Az axioma az, hogy sokat fizetsz. Eloszor a felveteliert, ez pl. az MIT-nal $75 (otthon ha jol emlekszem kb az otode). Sok helyen szabvanyos felmero teszteket kell elvegezni, egy ilyen mondjuk $150. Ja es nagy a verseny, ugyhogy vannak ezekre felkeszito tanfolyamok, ami nem tudom mennyibe kerul, de folyamatosan $200-300-os kedvezmenyekkel spamelnek.
Ezutan kiderul, hova vesznek fol.
Ezutan jon a kivetel, amikor nem fizetsz. Mert el kell donteni, hogy vegulis melyik egyetemet nyero, ezert mindegyik rendez nyilt hetveget (Campus Preview Weekend, ez a megoldas), ahova tipikusan a repjegyet is alljak a leendo diakoknak. Itt egyreszt az egyetem megprobalja meggyozni a gyereket, hogy jojjon. Meg annak mindegyik kollegiuma, hogy ott lakjon. Meg a kismillio klub es csapat, hogy csatlakozzon. Szoval van felhajtas.
A happy end kedveert megemlitem, hogy mikor minden elrendezodik, megint fizetsz, tandijat. Ha ez olyan nagysagrendu lenne, mint a szerintunk csillagaszati orvosi tandij, nem menne oda senki, mert nem vennek komolyan.

2010. április 10., szombat

8, szamokban

Iden is volt szulinapom, errol nehany rendhagyo szamadat. Na nem az, hogy ez volt az X. (errol nem lesz tippjatek, bocsi).
Az viszont egyedi, hogy iden kivetelesen 30 orasra sikerult (hiszen otthon mar 6 oraval elobb elindult).
Ami engem is meglepett, hogy a tanccsoportbol 4 azaz negyen szulettunk ugyanezen a napon! Foleg hogy ez elott osszesen 3 ilyen emberrol tudtam!

2010. március 22., hétfő

Nyeremenyjatek

Ilyen meg nem volt, ugyhogy mostantol van. Probaltam olyat, amit nem lehet google-el 10mp alatt megkeresni :)

Ket resze van a jateknak:

Elso: mit szoktak ledobalni az alabb lathato epulet tetejerol?

Az nyer, aki eloszor kitalalja, tippet benyujtani a commentekben lehet. Mindenki harmat tippelhet.

Masodik: mikor van az elso resz nyertesenek a szulinapja? Itt is az nyer, aki a leggyorsabb, szinten harom tipp szemelyenkent. A ket resz nyertese nem lehet ugyanaz.

Mindket nyertes ertektelen (de valosagos) nyeremenyben reszesul!

2010. március 17., szerda

Sikago

Csak hogy a kiejtes helyes legyen. 4 suru napot toltottem ott jopar masik Fulbrightossal, szam szerint 140-nel. Szervezett program volt, emiatt jo suru es ingyenes. A legerdekesebb tapasztalat, hogy melyik nemzetiseg az akivel jol megertjuk egymast, es melyikkel nem. Elvileg mind a 67-et kiprobalhattam volna, de persze erre nem volt ido. Sok ott is az ir, ezert van St. Patrick's day, aminek egyik eleme itt lathato.


Hazafele meg volt egy kenyszerejszaka New Yorkban a repteren, nem sikerult itthon leszallni, meg masnap is eleg huzos volt, de vegulis nem panaszkodhatok, most szivtam meg eloszor ezt a repulest :)

2010. március 8., hétfő

Del

Tudtam, hogy valamit elfelejtettem, aztan most leesett, hogy itt is kicsit lepest kene tartanom magammal. A jelenlegi legfontosabb sztori, hogy megneztem, milyen delebbre, konkretan Floridaban. Szoval volt egy szuk hetem, ahol a legnagyobb bajom az volt, hogy leegtem a napon.


Miami amugy nem egy tul erdekes varos. Maga a strandzona vegulis egy kulon szigeten van, az tele van szallodakkal, ettermekkel, es persze korben stranddal.

A masik ertelmes tevekenyseg, amit ott lehet csinalni, az az Everglades nemzeti park latogatasa. Az ut szelen is legelnek az alligatorok es specko madarak, szoval az embernek nincs kedve bevagtatni a bozotba megnezni mi van ott. A pelikanok nagyon jofejek, a japanok roluk mintaztak a kamikaze koncepciojukat, ugy vadasznak, hogy teljes gozzel bevagodnak a vizbe.

2010. február 20., szombat

Kontra-looser

Azt hiszem sikerult versenyre kelni egy regi tortenettel. Ugy kezdodott a dolog, hogy el akartam menni sielni. Talaltam is egy egynapos buszutat az egyetem szervezeseben. Az egyetlen problema az volt, hogy az egesz napos sieles erdekeben reggel 4:30-as indulas volt kituzve. Raadasul az egyik kollegiumtol, ami nekem fel ora gyalog, persze minden sifelszerelessel...
Na ezt meg sikerult is osszehozni, idoben odaertem a helyre, de nagyon nem volt tolongas. Ugyhogy megneztem az emailt, hogy jo helyen vagyok-e. A hely jo volt, csak a datum nem...
Innentol asszem nincs mit fokozni :)

2010. február 10., szerda

Tokamak

Egy ilyet neztunk meg majdnem. Na a hidrogenbombat mindenki ismeri, kedves fuzion alapulo bomba, amihez nem eleg egy gyufa, hogy begyujtsuk, inkabb egy hagyomanyos atombombat erdemes hasznalni.
Na ez a tokamak meg egy kiserleti dolog a jovo fuzios eromuve fele, amiben ugyanazok a folyamatok zajlanak, mint egy hidrogenbombaban, csak kontrollaltan.
A nagysagrendekrol: bo 60cm vastag femtombok fogjak az egeszet, es ezek is elhajlanak olyan 3mm-t. Odabenn van ahol 100 millio fok van. Egy huzamban 2 masodpercig tud uzemelni, de akkora energiaigenye van, hogy a varosnak nem maradna. Ezert van valami sajat aramforrasa, amivel valami brutal lendkereket felgyorsitanak, es ezt allitjak le 2 mp es az ebbol nyert aramot hasznaljak.
Kep is van, egy csavarrol.

2010. január 30., szombat

2010. január 25., hétfő

Ski!

Na hat volt egy sielesunk, a "kutatocsoporttal". Ez annyit tesz mint a professzor, a professzor diakjai, a professzor csaladja, es a professzor egy baratjanak a csaladja. Azt hallottam eddig is, hogy itt jegesek a palyak, most meg is tapasztaltam. Ellentetben a kedves osztrak helyekkel, itt a legtobb palyan alapvetoen jeg van, amin egy kis ho neha osszetorlodik. Harmadik napra mar egesz turhetoen tudtam rajta menni.
Az egyik fan lattam egy tablat, hogy ez a siterep szele, ha kimesz, magadra vagy utalva, nincs elsosegely, es legyel kesz arra, hogy a hegyen toltsd az ejszakat. Hm.
A tarsasag is nagyon jo volt. Azt hogy mi tortenik, kb egyszemelyben meghatarozta a prof felesege, aki folyamatosan nagy hevvel vagy beszelt, vagy kerdezett, ertelmeset es hulyeseget egyarant (gorog o is, na). Egyik este peldaul sor kerult arra, hogy mindenki elmondja, mit jelent a neve, meg egyaltalan, ami azert volt erdekes, mert csomo kulonbozo helyrol jottunk. Az egyik lany nevet azert modositottak, mert ugyanaz lett mint egy antipatikus legitarsasag neve. Ugyhogy inkabb maskepp irjak. Az egyik kinai sracnak a keresztneve ket jelbol all, az egyik jelentese felho, a masike epitkezes/szerkesztes (construction). En meg nem talaltam kapcsolatot a ketto kozott.
Arrol is beszeltunk, hogy a kinai beszedben a hangmagassag is a szotaghoz tartozik. Ezert van, hogy meg hangsuly nelkul is a kinai beszed ugy hangzik, mintha valami veletlenszeru dallama lenne.
Szoval volt minden, csak alvas nem sok, megyek is potolni.

2010. január 24., vasárnap

Apro

Tudom, valami olyan cimet kene adnom, hogy "cseppek eso utan", vagy "sortek egy fogkefen". De pont az a lenyeg, hogy az alabbiak egyike sem er meg egy egesz postot.
- Vettem teakat (na nem olyan elegansat), az egyik gyumolcsteaban paprika van szinezeknek.

- Multkor sikerult a Gmailben -1 olvasatlan emailt csinalnom (gondolom elolvastam egyet, amit meg meg sem irtak).
- A Marshmallow (az a feher habos cucc, amihez kepest a gumicukor biokaja) nem csak hogy elterjedt etel, hanem rendszeres osszetevoje recepteknek.
- Az MIT-n is megvannak a megfelelo kvalitasu emberek, multkor elment mellettem a fofolyoson egy emberke es ugy dudolt, ahogy max zuhanyzas kozben elfogadhato.

2010. január 19., kedd

Halasztas

Hu, most vettem eszre, elakadt az igert hirfolyam. Na egy friss esemeny, megvolt az elso sieles! Minden osszeallt, es egy fel napot sikerult egy kornyeki hegyen (dombon...) tolteni. Ehhez kellett, hogy vegyek silecet, ez sikerult. Meg botot, ez mar problemasabb volt: minimalis valasztek a hasznaltpiacon, ugyhogy megvettem a rozsaszin, szivecskekkel es nehany madarkaval diszitett botot, es vettem hozza fekete szigszalagot. Bakancsot meg hoztam otthonrol. Az utolso meglepetes a silec beallitasaval volt, amit otthon nem sikerult megcsinalni, a palyan kedvesen megcsinaltak $20 elleneben :(

2010. január 8., péntek

Veteran

Az alap informacio, hogy a haborus veteranok leteznekes becsben is vannak tartva. Voltam valami tancoran, amit valami veteran poszton tartottak (Veterans of Foreign Wars, Post mittudomenhany). Ez persze kicsit morbidnak hangzik, dehat ott volt parketta. Aztan hogy ott mit csinalnak amugy, abbol annyi derult ki, hogy kifele az egyik ajtora kiirtak, hogy "italt ezen kivul ne", a kovetkezore meg hogy "uveget ezen kivul ne". Lehet kombinalni.

2010. január 4., hétfő

2

Friss beszamolo: indul a masodik kor. Amsterdamban szalltam at idejovet, ahol durvan tul van tervezve az osszes biztonsagi intezkedes, ez is segitett abban, hogy 3 oras kesessel szalljunk fel. Ho meg M&Ms meg van. Most meg megyek dolgozni a jetlagen.